Bemutatkozom

Dr. Dinnyés Álmos vagyok hipno-coach

Veszprémben a Pannon Egyetem műszaki menedzser szakát végeztem el, majd itt szereztem doktori címet műszaki területen. Jelenleg (2024-ban) is itt tanulok mentálhigiénés mester szakon.

Az emberi lélekkel kapcsolatos témákra mindig is nyitott voltam. Az egyetemen választható tárgyként számos ilyen jellegű tárgyat tanultam (pszichológia, grafológia, önismeret stb.). Vezetőként, projektvezetőkén felismertem, hogy mekkora szerepe van az emberi lélek ismeretének, megértésének a munkában, a mindennapi életben.

2005-ben tanultam először neurolinvisztikai programozást, amiről ma már tudom, hogy a Milton H. Erickson által képviselt hipnózis irányzaton alapult. Életem során mindig szívesen tanultam, sokféle képzésen vettem részt. 2018-ban kezdtem el tudatosan képezni magam ara, hogy emberek fejlődését tudjam segíteni. Először business coach képzésben vettem részt, tagja vagyok a nemzetközi coach szövetségnek. Tanultam mediációt, és rátaláltam a wingwave coachingra. Ez utóbbi indított el azon az úton, hogy az elme mélyebb rétegeivel miként lehet dolgozni, és vezetett el a hipnózishoz.

Először egy német nyelvű minikurzuson vettem részt, ahol az alapokat mutatták be. Itt döntöttem úgy, hogy ezt megtanulom. Több képzést végeztem el. Magyar nyelven hipnózist, hipnoterápiát tanultam itthon az Omyno Akadémián, elvégeztem az alapképzést és a mesterképzést is, amelyek az American School of Hypnosis által akkreditált képzések.

Németül elvégeztem a Besser-Siegmund Institut hipno-coach képzését, tagja vagyok az intézet által fenntartott szakmai szervezetnek. Emellett folytattam a jóval korábban elkezdett NLP tanulmányaimat az angol nyelvű Achology (Academy of Modern Applied Psychology) kurzusain. Itt NLP practitioner, majd hypnotherapy practitioner végzettséget szereztem. Jelenleg az NLP master képzésben veszek részt.

Más jellegű munkáimról a lányaimmal közös családi cégünk a Dinnyés Consulting Kft. honlapján találsz bővebb információt.

Nyilatkozat

Tekintettel arra, hogy orvosi, pszichológusi végzettséggel nem rendelkezem, egészségügyi, kiegészítő egészségügyi tevékenységet nem folytatok.

Tevékenységeimet a fenti végzettségeim alapján végzem, és ezen a területen az általános nemzetközi gyakorlatnak megfelelően egyes szolgáltatásaimat terápiának nevezem, ez azonban hatályos magyar jogszabályok értelmében nem tekinthető pszichoterápiának.

Tevékenységemet a hozzám fordulók mentális egészségenek javítása érdekében végzem, kizárólag a fizikai és viselkedésbeli elváltozásokat kiváltó érzelmi, életviteli helyzettel foglalkozom, és segítő közreműködőként vagyok jelen. Ennek szellemében a hozzám forduló segítséget kérő embert

  • egyen rangú partnernek tekintem, tisztelettel vagyok iránta,

  • teljes és értő figyelemmel hallgatom őt,

  • legjobb tudásom szerint, elkötelezetten segítem belső erőforrásait megtalálni, és

  • kísérem azon az úton, amely az általa kívánt pozitív változáshoz vezet.

Tevékenységem nem helyettesíti az orvosi ellátást, illetve az orvosi felügyeletet. Abban az esetben, ha a hozzám forduló kliens elvárásai meghaladják a nem orvosi célú terápia tevékenységi körét, vagy abban az esetben, amikor a kliens mentális egészségügyi problémával küzd, vagy ennek gyanúja áll fenn, a segítségért jelentkezőt a megfelelő képesítéssel rendelkező szakemberhez irányítom.

Elérhetőségem

9022 Győr
Czuczor Gergely utca 18-24.
1. em. 108. (18-as kapucsengő)

Fogadóórák
Hétköznap:

08:00 és 18:00 között
Szombaton:

09:00 és 12:00 között

Időpontegyeztetés
+36 20 321 5260
info@hipno-coach.hu